LELKISÉGÜNK
Lelkiségünk – „Szentignáci lelkiség“
Lelki életünk formáját és módját, valamint Istennel való kapcsolatunkat Loyolai Szent Ignác, a Jézus Társaság szerzetes rend alapítója határozza meg – innen ered a „szentignáci lelkiség“ elnevezés. A lelkiség történelmi gyökerei az újkor kezdetére nyúlnak vissza, amikor egy új látásmód alakult ki a világról, az emberről, mint individumról. A lelkiségre jellemző:
+ Jézus Krisztus áll a középpontban,
+ Hangsúlyt fektet a személy egyéni alakítására a képzésen keresztül, a szentírási szövegekkel való elmélkedésére, a lelkigyakorlatokra, a lelki kíséretre és a lelkek megkülönböztetésére,
+ „Istent mindenben keresni!“: Világunkban, hétköznapjainkban, minden tapasztalatunkban találkozhatunk Istennel és szolgálhatjuk Őt.
Így válunk szemlélődővé a cselekvésben. Alapítónőnk, Eugenie Smet még iskolásként ismerte meg a szentignáci lelkiséget. Később, hosszabb keresés után felismerte, hogy ez a lelkiség elég tág és univerzális ahhoz, hogy a Segítő Nővérek közösségének formát adjon. Még sajátos küldetését is - hogy „a tisztítótűzben szenvedő lelkek“ segítőnővére legyen - bele tudja ebbe illeszteni.
Lelkiségünk – Életünk alapja
A szentignáci lelkiség alapja a szerzetesi életünknek.
Meghatározza képzésünket a noviciátustól kezdve egészen a terciátusig, valamint annak a formáját, ahogy a vezetést értelmezzük és ahogy döntéseinket hozzuk. Mint szerzetesnővérek, akik az emberek közt élünk, megpróbálunk imaidőnkön kívül is kapcsolatban maradni Istennel, „Istent mindenben keresni és megtalálni“.
Szt Ignác törekvése - „segíteni a lelkeken“ - Alapítónőnket is megragadta. Ő is segíteni szeretett volna a lelkeken, amíg nem érkeznek el az Istennel való végleges találkozáshoz: „Segíteni az embereknek, hogy elérjék teremtettségük célját“- mondta.
A napi személyes ima- vagy elmélkedési idő, az esti kiértékelés (visszapillantás) segíti bennünk egy olyan szemlélődő látásmód kialakulását, mellyel észrevehetjük Isten jelenlétét a hétköznapjainkban.
A 30 napos lelkigyakorlat, melyet kétszer végzünk el rendi képzésünk során, a rendszeres személyes lelki kíséret és az évente elvégzett 8 napos lelkigyakorlat segítik segítőnővéri hívatásunk megélését az emberek között.
Szabályzat
Az alapítás után három évvel, 1859-ben vette át Rendünk a Jézus Társasága (jezsuiták) Rendi alkotmányát és Szabályait. A II. Vatikáni Zsinat után minden szerzetes közösség felszólítást kapott szabályzatának átdolgozására. Az új Szabályzatunk az alapítási iratokra épül és elismeri azokat, mint szerzetesi életünk maradandó forrásait.
Közép-Európa tartomány
Rendi központ
Abt-Karl-Gasse 22-24/1/20
A-1180 Wien
Tel. +43 (01) 402 02 12
Fax +43 (01) 402 02 12 36
E-Mail:provinzialat@helferinnen.info
Svájc altaromány
Rendi központ
Bruchmattstrasse 9
CH-6003 Luzern
Tel. +41 (0)41 240 85 21
Mobil +41 (0)79 787 95 77
E-Mail helferinnen.srngem@bluewin.ch