SEGÍTSÉG A TANULÁSBAN
A külföldi gyermekek tanulásának segítése, Bécs
1998-tól 2010 júniusáig a bécsi közösség helyet adott egy projekt számára, mely a külföldről érkező gyermekeknek próbált segíteni a tanulásban. Különböző nővérek, nyugdíjazott tanárnők és egy nyugdíjba ment pasztorális asszisztens segített a kétszer hetente, 14:00 és 16:00 óra között megtartott ingyenes tanulószoba megszervezésében. Itt kaptak a gyerekek segítséget a házifeladatok nehézségeinek megoldásában, és elsősorban a német nyelv tanulásában. Kb. 10-15 gyermek vett részt ebben a projektben.
2010. szeptemberétől Angelika Pohn nővér ezt az ajánlatot az iskolában szervezi meg. így jó és egyben nagy segítséget jelentő kapcsolatok alakulnak ki a tanárokkal is.
Ez a fajta segítség különösen azon gyermekek számára fontos, akik teljesen újonnan érkeztek Ausztriába. Számukra fontos, hogy legyen ideje valakinek a velük való foglalkozásra és legyen, aki tanuljon és eltársalogjon velük német nyelven. A családoknak sokszor ebben nem áll módjukban segíteni nekik.
Örülünk, amikor a gyerekek már folyékonyan és élénken ki tudják fejezni magukat németül az iskolai év végén.
Sokszor a gyermekek családi helyzete sem könnyű. A személyes odafordulás a házifeladatok megoldásánál jót tesz nekik, és így néha többet is elmesélnek magukról, és élményeikről, anélkül, hogy kérdeznénk őket.
A közös játék, a könnyed kapcsolat más kultúrákkal és vallásokkal segít nekik abban, hogy egymással is toleránsabban és békésebben viselkedjenek. Ez a gyermekek számára is és számunkra is nagy gazdagságot jelent és ez előfeltétele lehet egy jobb együttműködésnek az iskolán kívüli mindennapokban is.
Vissza
Kapcsolattartók:
Sr. Angelika Pohn sa
Abt-Karl-Gasse 22-24/1/20
A-1180 Wien
Tel. +43 (0)1 402 02 12
Fax +43 (01) 403 53 53
E-Mail: wien@helferinnen.info