Jézus Krisztust követjük

BARÁTI KÖR
 
Baráti kör Svájcban
(Az un. „Läbe teile – Läbe dütä“ csoport)
 
A kilencvenes években két nő azzal a kívánsággal jött hozzánk, hogy: „Szeretnénk egy olyan közösséghez tartozni, ahol az önök lelkiségét lehetne megélni, azonban nem szeretnénk belépni a rendbe.“
Néhány előzetes találkozás és a struktúrák közös kialakítása után megalakult a csoport, melynek akkor kb. 12-15 női tagja volt. (férfiak a meghívás ellenére sem jelentkeztek a csoportba.). Ma már közel 15 éve vagyunk együtt, és járjuk közösen az utunkat. Néha jön valaki új, néha valaki a régiek közül vesz búcsút tőlünk.
 
Megállapodásunk, mely már a kezdetektől fogva fontos volt számunkra:
- A közösség világiakból és segítőnővérekből áll.
- A közös együttléteink sikere mindig mindegyikünk aktív részvételétől is függ.
- Meg szeretnénk osztani egymással azokat a tapasztalatokat, melyeket megélünk: az Isten-kapcsolatunkban illetve a segítőnővérek karizmájából.
 
Lassan, több viharosabb vagy békésebb időszak után kialakult a jelenlegi formánk. Évente két találkozónk van, különböző témákkal, melyeket a segítőnővérek lelkiségéből veszük. Van egy helyi csoportunk Bern-ben, melynek tagjai még gyakrabban találkoznak egymással. Az un. „egyedülálló“ tagok is gyakrabban szerveznek programot maguknak. Interneten keresztül tartjuk a kapcsolatot egymással: tervezés, tapasztalatok megosztása, ünnepségek vagy egyéb szabadidősprogramok megbeszélése.
 
A közösség pár évvel ezelőtt látogatást tett a párizsi Anyaházunkban is, majd részt vettünk 2005-ben, a Rómában megszervezett „segítőnővérek barátai“ találkozón.
Csoportunk néhány tagja a luzerni „Bruchmatt“ házban voltak munkatársaink. Ők nagy segítségünkre voltak a különböző programok – Gospell-hétvégék, különböző találkozók, lelkigyakorlatok, vagy a segítőnővérek Bern-i alapításának 100. éves évfordulója – megszervezésében.
 
Hivatalos jelünk, elköteleződésünk nincs. Célkitűzésünk továbbra is a nemzetközi kapcsolatok tartása más hozzánk hasonló csoportokkal, akik szintén a segítőnővérek baráti köréhez tartoznak.

Közép-Európa tartomány
Rendi központ
Abt-Karl-Gasse 22-24/1/20
A-1180 Wien

Tel. +43 (01) 402 02 12
Fax +43 (01) 402 02 12 36

E-Mail:provinzialat@helferinnen.info  
 
Svájc altaromány
Rendi központ
Kapcsolat: Sr. Cécile Eder sa Pianostrasse 65
CH-2503 Biel

Tel. +41 (0)79 707 88 53
ceder@bluewin.ch