Különböző helyekre küldenek minket,
mégis egységben maradunk

KÍNA/INDIA HÁZCSOPORT
 
     2011. március 25–től India többé nem része a Közép-Európa tartománynak, hanem egy különálló házcsoportot képez a Kínában, Hong Kongban és Tajvanban élő közösségekkel. Azonban, mivel tartományunkból több nővér továbbra is folytatja munkáját az indiai közösségekben, így szeretnénk Indiának továbbra is helyet adni honlapunkon.
 
     Barasat Kalkutta közelében található. A nővérek háza 1998/1999 között épült fel a város határában lévő régi téglaépítő területén, ahol tanulmányaikat folytató lányok, illetve a képzésben lévő nővérek laknak. A ház középső részében található a kápolna és a közösségi terem.
     A ház szomszédságában van egy kis egészségügyi központ, egy idősek otthona és a két éves szeminárium („kis szeminárium“) azok részére, akik teológiai tanulmányaikra készülnek. A környező területen kis házakban egyszerű családok laknak, főként hinduk és muzulmán vallásúak, keresztények és buddhisták. A másik oldalon pedig egy működésben lévő téglaégető van, ahol idénymunkások dolgozhatnak családjaikkal évente három hónapot.
 
     Kalkutta egy nagyváros kb. 15 millió lakossal, hihetetlenül sűrűn lakott, lüktető életvitelű. Sok bevándorló keresi itt a megélhetési lehetőséget. Ők a szegényebb szomszédos államok vidékeiről érkeznek a városba.
Kalkuttában 2003 óta van közösségünk. Eddig a nővérek egy muzulmán negyedben lévő kicsi lakásban laktak, közel a központhoz.
     Mivel azonban ez a lakás idővel túl szűknek bizonyult számukra, most lehetővé vált, hogy egy nagyobb házba költözhessenek. A ház neve OIKATAN, ami a helyi nyelven a hangok harmóniáját jelenti. 2011. január 19-én volt a házszentelési ünnepség.
A képzési lehetőségek ebben a városban igen sokrétűek, így ez a hely megfelel a fiatal, képzésben lévő nővéreink számára.
 
     Bolpur egy kisváros, észak-keletre Kalkuttától. A nagy költő és filozófus, R. Tagore, alapított itt egy iskolát és egy egyetemet, melyek még ma is minden irányból vonzzák a tanulni vágyó fiatalokat.
     2010-től, két nővér egy új tanulmányi ház kialakításán dolgozik. Már most egy szantali lányokból álló kisebb csoportnak tudnak szállást adni és lehetőséget a tanulásra.

Kapcsolattartók:
Sr. Hemma Muschick sa
Sr. Mihály Marika sa
 
Helper Sisters Study+Training Centre
 
Sungmura, Takiroad
Kazipara, Barasat 700 124
Dist. (N) 24 Parganas
India/West Bengal
 
Tel. +91 (33) 255 25 618

E-Mail: help_561804@bsnl.in